Köszöntő

A több mint 20 éves múltra visszatekintő könyvtár szabadpolcos térrel és kényelmes olvasóteremmel áll az érdeklődők rendelkezésére. A könyvtárban lehetőség van  a hagyományos könyvtári szolgáltatások mellett internet használatra, fénymásolásra, nyomtatásra, szkennelésre , felolvasógép és indukciós hurok használatára is.

Célunk, hogy intézményünk igényes szórakozást és művelődési lehetőséget biztosítson minden érdeklődőnek.

Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; mert a Könyv is Élet , és él, mint az ember-így él: emberben a könyv, s a Könyvben az Ember.!

Babits Mihály : Ritmus a könyvről

Látványos kémiai kisérletek

  • PDF

a Nyilvános Községi Könyvtár szervezésében az általános iskola felső tagozatos diákjai és a negyedik osztályosok rendhagyó kémia órán vettek részt, ahol lehetőségük nyílt különböző kísérletek elvégzésére. A gyerekek két csoportban vehettek részt a foglalkozásokon. A többnyire vegyész hallgatókból álló kis csapat nagy szeretettel fogadta tanulóinkat, és egyszerű kérdésekkel és magyarázatokkal próbálták a kísérletek kémiai hátterét elmagyarázni. A gyerekek nagyon élvezték az interaktív foglalkozást.

Tekintse meg a képeket

Itt vagy: Programok Látványos kémiai kisérletek